Karácsony és szilveszter között mindig jó bulik vannak. Ilyenkor hazalátogatnak a régen látott, Debrecenből elszármazott barátaink, a szívünk tele szeretettel, a gyomrunk bejglivel, a fejünk meg a családdal, úgyhogy ahogy az első tűlevelek megjelennek a szőnyegen, a lábunk önálló életre kel, és elvisz minket egy zenés szórakozóhelyre, hogy még kerekebb legyen az ünnep. Ebből a felfokozott hangulatból a város legnagyobb szórakozóhelye (vagy mije), a Lovarda sem maradhat ki. 25-én a Skafunderz mutatta be új lemezét (melyről bővebben hamarosan), 28-án pedig jelen írásunk tárgyát képező digitális szilveszter került megrendezésre.

Évek óta ezen a néven fut az előszilveszteri  elektronikus zenei megmozdulás, de nekem akkor sem tetszett, most sem tetszik ez a név. Ha már angol a jelző, akor a jelzett szó miért magyar? Viszont, ha angol lenne az egész (Digital new year’s eve), azt már kevesebben értenék, az angol nyelvterületen meg nem szokás a névnap, mint nálunk, így emiatt nem lenne értelme a Digital Sylvester névnek sem. Lehetne még esetleg Digitális Szilveszter, ami ugyan elég béna, de legalább ugyanazon a nyelven van mind a két szó. Lehetne még bármi más is a cím, de könyörgöm, felejtsük már el ezeket az angol kifejezéseket a koncertek, partyk plakátjairól, úgy mint „Belépő” helyett „Entry”, „Időpont” helyett „start” és „end” és még sorolhatnám. Vagy ha már angolkodunk, akkor angolkodjunk helyesen, bár semmi értelme.

Grétsy tanár úr megidézett szelleme után menjünk beljebb. A hevenyészett ruházatátvizsgálás (értsd: motozás) után értünk be a nagyterembe. Az Óperentzia kezdett. Ők nyíregyháziak, és számomra nagyon szimpatikus trip-hopot játszanak dob-basszus-szinti felállásban, ami időnként (ahogyan most is) kiegészül női énekkel is. Egyszerű alapokon nyugvó, mégis néha messzire repítő muzsika hívta közös utazásra az nagyérdeműt, kár, hogy a nagyterem ekkor még szinte kongott, ami a koncert élvezeti értékét is nagyban visszavetette - sajnos a Lovardában csak a teltházas koncertek szólnak jól. Elhívatott, alázatos zenészek, egy-egy Morcheeba-feldolgozás, korrekt zenei és előadói produkció küzdöttek a sörért sorba álló, gyér érdeklődést mutató közönség távolságtartásával. Hálátlan feladat az előzenekaré, de hát ki menne be egy tök üres koncertterembe, főleg ha még csend is van bent?

Régen láttuk, hallottuk a Monchichi Potenciált debreceni színpadon. Az elmúlt 1-2 évben a  zenekar több tagja is dolgozott, dolgozik számos más, országosan is ismert produkcióban (Amorf Ördögök, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Erik Sumo Band, Péterfy Bori Love Band ), talán emiatt jutott kevesebb idő, energia az anyazenekarra. Mindenestre jó volt látni, hallani, hogy a városban korábban kivívott népszerűségük továbbra is töretlen. És mivel DJ Harvey kolléga is jelentős mértékben érdekelt a MCCP-ban, most arra is vigyáznom kell, hogy ne érhessen az elfogultság vádja.

Az is jó volt, hogy láthatóan jól érezték mgukat a színpadon, és ez a jó hangulat a közönségre is átterjedt. Nem volt ez mindig így, sajnos. A közönség gyarapodó létszáma és a jobb helyismeret miatt ők már jobban is szóltak picikét – bár ahhoz nem elég jól, hogy a dalszövegeket is lehessen érteni, pedig azok jók. Az is jó volt, amikor az ismertebb, táncosabb számaikat játszották, és érezhetően ők is lubickoltak benne. Kellemes, kedves zene ez, nem is akar több lenni, mostanában egyre több reggae hatással és egyre kevesebb melankóliával és triphoppal. A MCCP aktív kapcsolata Tövisházi Ambrus producerrel pedig a zenekar hangzásán is jócskán rajta hagyta a bélyegét, ami nem baj, de mindenképpen tény.
Ami kevésbé tetszett: Bicsánszky Panna énekesnő sosem volt arról híres, hogy olyan nagyon kacérkodna a közönséggel, vagy megénekeltetné őket, vagy bármi hasonló frontemberi eszközt használna. Sokat oldódott 2003 óta, ma már sokszor a szemét is kinyitja éneklés közben, és már sokkal többet mosolyog is, mégis szokatlanul feltűnő volt a félénksége a színpadon. Pedig otthon voltak, hazai pályán, baráti közönség előtt játszottak. Pancs jól énekel, de a színpadra ennél több kéne.
Kevésbé tetszett az Adriano Celentano feldolgozás is. A dalválasztás, OK, és jól el is játszották. De semmi több. Hiányoltam belőle valami olyan kreativitást, amitől ez a feldolgozás igazán „moncsicsis” lett volna, és amit ez a zenakar simán tudna hozni. Utóbb kiderült, hogy ez nem is volt cél, ennek ellenére továbbra is azt gondolom, hogy egy feldolgozás akkor jó, ha a feldolgozó saját képére formálja azt, és valami plusz tartalmat ad hozzá a dal eredeti üzenetéhez.

Zságer Balázs és zenekara idén valami nagyon komolyat hozott össze és nem csak a Lovardában. A "Cannot walk, fly instead" című lemezük valószínűleg nem csupán a Pusztazaj és a Radio Café szerint volt 2007 legjobb magyar lemeze, szerintem simán meg fogják kapni a Fonogramot is. De ez most mindegy, meg különben is, akkor mi van. Pop Béla szerint a koncert is kiemelt jelentőségű volt a város zenei életében tavaly, és ehhez, belátom, csatlakoznom kell. Végighallgathattuk az új lemezt, és még néhány korábbi dalt is, fokozatosan javuló hangzás és egyre lelkesebb, egyre nagyobb létszámú közönség mellett.
A Zagar zenéje energikus, sokszor eléggé patetikus, (mégsem geil) lassan építkező folyamatzene erős hiphop, némi dub és sok pszichedelikus behatással. De ennyire azért mégsem egyszerű a képlet. Van ebben a zenében jazz, indie rock is éppen úgy, mégis több, mint néhány trendi stílus egyszerű összegyúrása, olyan együttesből már van millió. A Zagar hangzása úgy tud egyedülálló maradni, hogy eközben együtt halad a világ popzenei életének legprogresszívebb fő sodrával - és megy szembe a magyarral, de ez már egy másik cikk témája lehetne. Ennél a zenekarnál, az ilyen zenénél fontos, hogy a koncert reprodukálja vagy legalább megközelítse a lemez hangzását, és ezt az elvárást (ha nem is maradéktalanul), de hozta a buli. Hátborzongató, ugyanakkor élvezettel tölt el a tudat, hogy a Zagar még csak a második sorlemezénél tart (nem számolva a Szezon filmzene lemezt), mégis olyan tudatosság, összeszokottság érezhető a színpadi munkában és az albumon is, mintha már a sokadik közös albumukról lenne szó.
Amit viszont hiányoltam: Ligeti György énekes egyáltalán nem, az Underground Divas pedig csak hangminta formájában tudtak jelen lenni, pedig így is komoly ováció fogadta a Wings of Love-ot, hát még akkor mi lehetett volna. Biztosan nem értek rá, talán legközelebb ...

Értékelés: 8/10
Nézőszám: kb 800 fő
Jegyár a helyszínen: 2000 Ft