Eseménykritika | Korai Öröm @ Unplugged Klub, 2008.01.11. | dj harvey
Vegyes érzelmekkel vetettem bele magam a debreceni éjszakába egy kiadós úszás és bacilus-pusztító szaunázás után. A Korai Öröm egy nagyon valószínűtlen jelensége a magyar popzenének. 13 éve, tizenévesként, amikor hozzájutottam az első igazi lemezükhöz (Korai Öröm 1995), komoly hatással volt rám ez a fajta pszichedelikus, "utazós"-nak nevezett ösztön- és folyamatzene, a hozzá tartozó külsőségekkel: vetítéssel, tudatmódosított víziókat idéző lemezborítóval és a köré épített kultusszal együtt.
Azóta eltelt több, mint egy évtized, az ember érdeklődése folyamatosan változik, nekem pedig szent meggyőződésem volt, hogy a Korai Öröm nem változott szinte semmit. Ezzel a prekoncepcióval terhelten érkeztem a Lillába (az olvasók engedelmével az Unplugged-ot a továbbiakban is így fogom hívni), melynek programja némi múlt évi pangás után ismét színesedni látszik. Ennyi embert egyszerre nem tudom, hogy látott-e már a hely, mindenesetre a tömeg miatt előjött minden, ami kényelmetlenné és idegesítővé teheti az ember szórakozását: hosszas sorbanállás és várakozás a pultnál, állandó útbanlevés, meleg... mindezek ellenére a Lilla jól bírta a strapát, biztosan kevés klub van az országban ahol a klubvezetőnek szinte minden vendéghez van egy kedves szava.
A zenekar úgy háromnegyed tizenegy körül jelent meg a nem túl méretes színpadon, kész szerencse, hogy most "csak" nyolc zeneelőállító és egy vetítős ember (valamint egy hangosító) alkotta az utazó társulatot. A koncert első 10-15 percét amolyan háttérzeneként éltem meg, az ekkor játszott dalok is leginkább ennek a funkciónak feleltek meg. Később elkezdtem közelebb kerülni fizikai és mentális értelemben is a koncerthez, ekkortól lehetett észrevenni azokat a dolgokat, melyek révén összességében pozitív csalódás lett ez az este. Hozzátartozik a tényekhez, hogy a pszichedelikus elszállás, mint zenei sorvezető, jópár éve kevéssé fog meg, alapvetően a dalt, a popzene hagyományos dalformáját tartom a rock'n'roll sarokkövének. A tizenéves gondolatvilágomnak még tökéletesen megfelelt a Korai Öröm akkori, széthulló aztán mégis összeálló, sodró, olykor esetlenül törzsi zenéje. Ha a pszichedéliával nem is vesznek már le a lábamról, egy jó repetitív grúv simán tudja ezt pótolni. És a Korai Öröm tegnap bebizonyította, hogy jó repetitív grúvokat tud csinálni. A zenekar a kb 15 év alatt igencsak összeérett, és ami mindenképpen nagyon tetszett, az a színpadi hangok letisztulása és egyszerűsödése. Míg egy-egy régi koncertjük egy követhetetlen repülő hangmassza volt a rengeteg funkcótlan ütőhangszerezés és a túltetlítettség miatt, ez a csökkentett létszámú és láthatóan profibb felállás sokkal kézzelfoghatóbban szólalt meg (külön dícséret egyébként a hangosításért, amely a Lilla eddigi talán legjobb megszólalását eredményezte - ebben a kiváló keverősi teljesítmény mellett alighanem a tele koncertterem is szerepet játszott). Az okos grúvokban visszaköszöntek funk, hip-hop elemek, erős és direkt basszusszólamok és nagyon konkrét gitárriffek, a szintihangok sem mentek át idegesítően édeskésbe (mint a blogkollégáim által dícsért Zagar koncerten oly sokszor), Paizs "SickRatMan" Miklós dorombbal, didgeridooval, dorombénekkel és még ki tudja milyen fúvós hangszerekkel közreműködve bőven a jóizlés határain belül maradt és bármelyik kurrens világzenei produkcióval kompatibilis atmoszférát teremtett. Az már csak a ráadás, hogy Vécsi Tibor, minden magyar zenekar elsőszámú sámánrajongója, bizony igencsak öregszik, meglepően konszolidált megjelenéssel és a korábbinál jóval tudatosabb frontemberként vitte előre a produkciót - régen ez bizony sokszor inkább hátráltatás volt. A fentiek tükrében már azon sem lepődtem meg, hogy bizony a Korai Öröm működőképes bulizenekar, időnként punkos lendülettel viszik magukkal a közönséget, amely vidáman táncol és sikongat, nincs nyoma hálistennek az egykori becsukott szemmel vagy a vetítővászonra meredve átélt műextázisnak.
A végére azon vettem észre magam, hogy szívesen elhallgattam volna még egy ideig ezt a koncertet, és ez mindenképpen a zenekar javára írható. A Korai Örömnek van létjogosultsága 2008-ban is, nagy világzenei fesztiválokon is simán ott a helyük.
Vegyes érzelmekkel vetettem bele magam a debreceni éjszakába egy kiadós úszás és bacilus-pusztító szaunázás után. A Korai Öröm egy nagyon valószínűtlen jelensége a magyar popzenének. 13 éve, tizenévesként, amikor hozzájutottam az első igazi lemezükhöz (Korai Öröm 1995), komoly hatással volt rám ez a fajta pszichedelikus, "utazós"-nak nevezett ösztön- és folyamatzene, a hozzá tartozó külsőségekkel: vetítéssel, tudatmódosított víziókat idéző lemezborítóval és a köré épített kultusszal együtt.
Azóta eltelt több, mint egy évtized, az ember érdeklődése folyamatosan változik, nekem pedig szent meggyőződésem volt, hogy a Korai Öröm nem változott szinte semmit. Ezzel a prekoncepcióval terhelten érkeztem a Lillába (az olvasók engedelmével az Unplugged-ot a továbbiakban is így fogom hívni), melynek programja némi múlt évi pangás után ismét színesedni látszik. Ennyi embert egyszerre nem tudom, hogy látott-e már a hely, mindenesetre a tömeg miatt előjött minden, ami kényelmetlenné és idegesítővé teheti az ember szórakozását: hosszas sorbanállás és várakozás a pultnál, állandó útbanlevés, meleg... mindezek ellenére a Lilla jól bírta a strapát, biztosan kevés klub van az országban ahol a klubvezetőnek szinte minden vendéghez van egy kedves szava.
A zenekar úgy háromnegyed tizenegy körül jelent meg a nem túl méretes színpadon, kész szerencse, hogy most "csak" nyolc zeneelőállító és egy vetítős ember (valamint egy hangosító) alkotta az utazó társulatot. A koncert első 10-15 percét amolyan háttérzeneként éltem meg, az ekkor játszott dalok is leginkább ennek a funkciónak feleltek meg. Később elkezdtem közelebb kerülni fizikai és mentális értelemben is a koncerthez, ekkortól lehetett észrevenni azokat a dolgokat, melyek révén összességében pozitív csalódás lett ez az este. Hozzátartozik a tényekhez, hogy a pszichedelikus elszállás, mint zenei sorvezető, jópár éve kevéssé fog meg, alapvetően a dalt, a popzene hagyományos dalformáját tartom a rock'n'roll sarokkövének. A tizenéves gondolatvilágomnak még tökéletesen megfelelt a Korai Öröm akkori, széthulló aztán mégis összeálló, sodró, olykor esetlenül törzsi zenéje. Ha a pszichedéliával nem is vesznek már le a lábamról, egy jó repetitív grúv simán tudja ezt pótolni. És a Korai Öröm tegnap bebizonyította, hogy jó repetitív grúvokat tud csinálni. A zenekar a kb 15 év alatt igencsak összeérett, és ami mindenképpen nagyon tetszett, az a színpadi hangok letisztulása és egyszerűsödése. Míg egy-egy régi koncertjük egy követhetetlen repülő hangmassza volt a rengeteg funkcótlan ütőhangszerezés és a túltetlítettség miatt, ez a csökkentett létszámú és láthatóan profibb felállás sokkal kézzelfoghatóbban szólalt meg (külön dícséret egyébként a hangosításért, amely a Lilla eddigi talán legjobb megszólalását eredményezte - ebben a kiváló keverősi teljesítmény mellett alighanem a tele koncertterem is szerepet játszott). Az okos grúvokban visszaköszöntek funk, hip-hop elemek, erős és direkt basszusszólamok és nagyon konkrét gitárriffek, a szintihangok sem mentek át idegesítően édeskésbe (mint a blogkollégáim által dícsért Zagar koncerten oly sokszor), Paizs "SickRatMan" Miklós dorombbal, didgeridooval, dorombénekkel és még ki tudja milyen fúvós hangszerekkel közreműködve bőven a jóizlés határain belül maradt és bármelyik kurrens világzenei produkcióval kompatibilis atmoszférát teremtett. Az már csak a ráadás, hogy Vécsi Tibor, minden magyar zenekar elsőszámú sámánrajongója, bizony igencsak öregszik, meglepően konszolidált megjelenéssel és a korábbinál jóval tudatosabb frontemberként vitte előre a produkciót - régen ez bizony sokszor inkább hátráltatás volt. A fentiek tükrében már azon sem lepődtem meg, hogy bizony a Korai Öröm működőképes bulizenekar, időnként punkos lendülettel viszik magukkal a közönséget, amely vidáman táncol és sikongat, nincs nyoma hálistennek az egykori becsukott szemmel vagy a vetítővászonra meredve átélt műextázisnak.
A végére azon vettem észre magam, hogy szívesen elhallgattam volna még egy ideig ezt a koncertet, és ez mindenképpen a zenekar javára írható. A Korai Örömnek van létjogosultsága 2008-ban is, nagy világzenei fesztiválokon is simán ott a helyük.
Értékelés: 8/10
Nézőszám: 250
Jegyár: 1000 Ft
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: cyber security courses london 2019.04.21. 09:30:54
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Razide · http://www.stage-photo.hu 2008.01.13. 12:48:10
Fotók a koncertről: stage-photo.hu/e107_plugins/coppermine_menu/thumbnails.php?album=241
dj harvey · http://pusztazaj.blog.hu 2008.01.13. 13:17:25
Tzuha 2008.01.15. 13:13:16
Aztán kiderült, hogy az egyik cimborám, aki látogatóban volt nálunk, még soha nem volt Korain, így csak elmentünk. Úgy próbáltam neki definiálni a bulit, hogy az elején mindenki csak lötyög, meg rütyőzik, de a katarzis bekövetkeztével már úgyis csak táncos lábú és tomboló embereket lehet látni mindenfelé. Szerencsére a recept mit sem változott és a Banditos is jól húzta, mert azért volt olyan buli, ahol nekünk kellett szólni, hogy tegyetek már fel valami lemezt, mert egy perce csend van a tánctéren.
Szerintem jó kis buli volt. Még ilyet!
fivima 2009.04.10. 16:26:19
és a korai az tényleg beállt egy stílusra mégha változik is :-)
2009