Eseménykritika | Gonzo, SinGinSmythe, The Filmstar @ Sikk Music Club, 2007.11.17. |Pop Béla

Mikor a Pusztazaj ötlete megfogant, egyből felmerült a kérdés: Milyen zenekarokról kéne első körben hírt adni aktualitás tekintetében? A Gonzo zenekar neve az elsők között került elő a kalapból, egyrészt az independent műfajt városunkban aktívan propagáló Indie Club újraindulása, másrészt pedig a készülődő stúdiólemez kapcsán (ezekről hamarosan interjú formában is…). A hétvégén koncert volt esedékes, úgyhogy, nosza, kapva kaptunk az alkalmon és megnéztük hogy ityeg a banda háza táján.

Amikor először hallottam a Gonzót, valamikor még évekkel ezelőtt Kispál-előzenekarként még egy amatőrszagú, túljátszott, erőltetett alterzenét játszó koncepciótlan zenekarocskának tűnt. Kábé ugyanez a véleményem volt akkor is, mikor egy-két év elteltével épp a Klinikába siettem egy HS7 koncertre, vagyis nem is siettem, hisz rohadtul nem voltam kíváncsi az előzenekarra, amely történetesen a Gonzo volt. Minden igyekezetem ellenére, nem sikerült lekésnem az előzenekart, ezt talán vehettem volna égi jelnek is, nem vettem, ez a felismerés csak később jött el. Dr. Justice-szal kattogtunk azon, hogy most Kasabian vs. Franz Ferdinand leosztásban ki vinné a pálmát, illetve emlékszem teljesen fel volt háborodva –utólag kijelentem, teljesen jogosan-, hogy én jelentéktelennek és unalmasnak bélyegeztem az Arctic Monkeyst, amikor is a tagcseréken, és kellő arculatváltáson átesett zenekar a húrok közé csapott. Már az első szám után tudtam, hogy amit eddig tőlük láttam/hallottam az csupán a banda bábállapota volt, és most végre tényleg hangjukra találtak. Na azóta járok én rendszeresen Gonzo koncertekre, és hát valljuk meg Debrecen egyik legprofibban megszólaló produkciójáról van már szó, mely külföldön is simán megállná a helyét, nem beszélve tehetségkutató meg pesti koncertek meg ilyesmik. Mindegy, magam részéről „enyhe” respekt!

Ezután a kis öncélú kitérő után térnék vissza a jelenbe. Szombat este, koncert. Kissé korán érkeztem. Újhullámos-fodrászszakképző próbafejek gyülekezőjéből sejtettem, amit már sejteni lehetett, hiszen a The Filmstar nevű új formáció is fellépni készült ezen az estén, akikről jól informált popfejek tudhatják, hogy a (leírni is fájdalmat okoz, de) No Thanx debreceni koncertjén is tiszteletüket tették, sztédzspasszal a nyakukban, nem minden alap nélkül. A kérdés, hogy mit kerülnek ők a Gonzo elé, többször felvetődött az este során, a válasz már annál kevésbé. Mivel épp csak a zenekar, néhány zenekar-haver meg szoftgruppi lézengett, tettem még egy kört a városban. Mire visszaértem már a koncert előtti dumaparti ment bent is, dohányozó helyen is, úgy 20-30 ember részvételével, egy jó negyed óra múlva pedig el is kezdett csörögni a The Filmstar. Hát a zenekar megjelenése hozta is a formát, az énekesről például kapásból szerencsétlen Kyle Troy ugrott be, és egyszerűen kikívánkozott belőlem a mondat, hogy „Keith Richard forog tőled a sírjában, pedig a fószer még meg sem halt”.  De hát ugye ezek csak impressziók, mindamellett volt bennem egy jóadag előítélet a zenekarral meg a stílussal kapcsolatban, de azért adtam egy lehetőséget, hogy hasson rám. Próbáltam minél nyitottabb füllel hallgatni ezt az első hallásra is pózos panaszkodó-rockot, becsülettel meghallgattam figyelmesen egy-két nótát, de azt kell mondjam, hogy félelmeim beigazolódni látszottak. A zenekar a jól bevált emós, nu-metálos sablonokra ráfeszegetett dalait prezentálta, néha flegmán-menőzően, néha pedig szívfájdalmas megmondósba előadva, csak hogy másnap  a suliba menet legyen mit dúdolgatni a fanoknak, a pepita sapka és a szemellenzős séró alatt, elmorzsolva egy szemfestékes könnyet az összeomló világért. Na de mit is vártam egy olyan zenekartól, melynek logója egyesíti a szívbemarkolóan kifejező „Szív”, „Angyalszárny” és „Láng” motívumokat. Mindemellett baromi hangosak voltak, legalábbis a hely paramétereihez és attitűdjéhez képest. Amúgy ezeket leszámítva, végül is nagy baj nem volt velük. Látszott, hogy olyan srácokból áll, akik évek óta nyúzzák a gitárt, ügyesek meg minden, hangzással sem volt nagy problem, csak hát igazából egyáltalán nem illetek a képbe.

A The Filmstar fellépésének nagyobbik részét, kint töltöttem a dohányzóban. Stumpf Árpival a magyar és nem utolsó sorban a debreceni indie szcéna –ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről- nehéz kenyeréről értekeztünk. Tőle tudtam meg azt is, hogy az este harmadik –időrendben a második- fellépője, a bécsi SinGinSmythe (ejtsdúgy: szindzsinszmájt) hogy is keveredett Debrecenbe. Ez a kis osztrák haveri kör hajdanán még városunkban tágította a fejét egy rövid ideig, bensőséges nemzetközi kapcsolatokra szert téve, s mikor felmerült, hogy visszanéznek egy kicsit bratyózni, gondolták, hogy mivel ők egy zenekar is egyben, nyomnak egy lájtos koncertet errefelé. És hát mire nem jó a myspace, gyorsan utána néztek, hogy van-e olyan rendezvény, ahová passzolhatnak, ahová még bebiggyeszthetők. Rá is leltek Gonzóékra, és erre koncertre, kapcsolatfelvétel, levélváltás és már kész is volt. Mivel elég ritka, hogy valami amatőr vagy félprofi európai rockzenekar errefelé jár, nagy kíváncsisággal vártuk a fellépésüket. A bécsi srácok baromi jó arcok voltak. Kiérdemelték nálam a „Szeretetre méltó osztrák együttes” címet. Az össze tag egy külön karakter. Itt is külön kiemelném az énekest ,Tonhio Carlo Wandilét, aki amúgy egy torony, vad, kvazimódó szerű fejjel, jetiszerű testalkattal, „Eraserhead” pólóban brummogott a mikrofonba, miközben kissé gúvvadt szemeivel vastag keretes szemüvegén keresztül delejezte a közönséget, fáradt, melankólikus tekintetével. Óriási arc volt. Amúgy igazi baráti, hobbizenekar fíling jött le a színpadról. Egyszerű srácok, akik együtt járnak el horgászni meg ilyesmi, egy-kettő talán lyuksógor is, de a lényeg, hogy jól érzik magukat együtt főleg, zene közben. Nem tudom, hogy az elfogyasztott sörmennyiségnek volt-e köszönhető, de nagyon jót lötyögtünk rá. Ha meg kéne határozni a zenekar által követett vonalat, leginkább úgy írnám le, hogy nosztalgikus, melankólikus alternatív rock, van benne egy kis Cake, egy kis R.E.M., egy kis Nick Cave. Miután lenyomták a show-t, egyből letámadtuk őket, hogy cd meg egyebek, de minden esetre e-mail csere, meg egy kis gagyogás hunglishül, öszterájkishül, mely során kiderült, hogy amúgy odavannak a Fugazi-ért. Ígérték, hogy küldenek hangzóanyagot, de azóta még csak egy levél jött, hogy épp lemezt vesznek fel, és majd utána. De legalább gondoltak ránk.

Még épp a gitárossal próbáltunk gagyogni, mikor végre elkezdte a Gonzo, hívtuk is a kollegákat, hogy nosza megtekinteni a debreceni tehetségeket. Alapvetően a Gonzo nem csinál mást, mint fogja a manapság trendi indie fogásokat, ám ahelyett, hogy felmondaná a leckét, egy teljesen emberközeli formára gyúrja az egészet. Nagyon ízlésesen szűrik meg és vegyítik zenéjükben mindazokat a hatásokat, ami éri őket. Emellett nem póz semmi bennük, még a hanyagul megkötött csíkos nyakkendő sem a fekete ing fölött, ami szinte mára már védjegye lett Árpinak (gy.k. aki, az énekes). Valahogy hitelesek, minden kötelező, vagy maguk által kreált külsőség ellenére. Tudom ezt olyan béna leírni, de ők is abba a kategóriába tartoznak a klubbozó zenekarok közül, akiket hidegen hagy hányan kiváncsiak rájuk, az adott este, mert mindig a maximumot próbálják hozni. Ami azért ezen az estén teljesítmény volt, hisz előző hajnalban még pesti arcoknak reszeltek, és már az este elején olyanok voltak, mint a mosott sz*r.  Ez azonban produkciójukon cseppet sem volt érzékelhető. Bár Árpi számösszekötő szövegein még mindig van mit csiszolni, de ez legyen a legnagyobb baj. Féllépésük érdekessége, legalábbis számomra biztosan, az volt, hogy kóstoltatták a legújabb számaikat is (Peeping Tom, Sunrise…), melyek hallhatóak lesznek nemsokára elkészülő nagylemezükön, de már fenn vannak myspace oldalukon is, úgyhogy tessék őket megkagylózni!!!

 

Szűkszavúságom oka a Gonzóval kapcslatban kettős. Egyrészt, mert hamarosan interjú formájában magától a zenekartól tudhatunk meg újdonságokat, híreket, meg minden mást, ami fontos lehet egy Gonzo fannak, másrészt, mert addigra már kicsit hangulatomnál voltam, és inkább táncoltam egy rohadt jót rájuk, ahelyett hogy minden részletre odafigyeltem volna, (ami ugye többet mond minden szónál:)).

Belépő:500Ft

Értékelés: 7/10