Van az úgy, amikor az ember rákészül arra, hogy kifejezetten figyelni fog egy zenére. Így volt vele e sorok írója is, amikor otthagyván egy kortárstánc-előadást lement a lassan  nemlétező debreceni klubélet szégyenfoltjának számító egykori Hangfogóba. A korai érkezést pont a korábban általam nem látott Lincoln együttesnek szántam, az ő elemzésükre készültem, amikor szembesültem a bejáratnál elhelyezett információs papírlappal. E szerint sem a neten meghirdetett Lincoln, sem a korábban a plakátokon szereplő Alone In The Moon nem lép fel, és valóban, előzenekarok helyett épp Rátgéber László rockolt a hangfalakból az első Kiscsillag lemezről.

A Jurij zenekar örvendetes változásokon ment keresztül az utóbbi években, több szempontból is. A magát szocrock-ként aposztrofáló nyíregyházi csapat először talán azzal lett legendás, hogy Uj Péter szentelt nekik egy Hegyalja Fesztiválos koncert kapcsán egy hosszabb karcolatot, mely itt olvasható. Jó kiindulási alap a Jurij-jelenség megértéséhez ez a cikk, amely anno kiakasztotta a zenekar tagjait, aztán pár év múltán, érettebb fejjel jöttek rá, hogy semmi negatív, egyben semmi hamis nem volt benne, és még csak a szokásos öncélú fika sem fedezhető fel a sorok közt. Mindenesetre időközben csökkent a szemüveges tagok száma, de ami ennél sokkal fontosabb, érkezett egy teljesen új ritmusszekció pár éve a két "tüskehajú gitáros" mellé. A Vadeperből érkező Sándor Dániel dobos és a Rocksuliban is oktató Szatmári Gergely basszusgitáros egészen új dimenzióba helyezték a párakkordos, jól dúdolható, néha kicsit a kelleténél is infantilisebb dalokat: megjelent a Jurij hangzásában a dög, mint olyan. A zenekar azóta egyébként minden tekintetben új életet kezdett, egész komoly táboruk alakult ki, amely már nem csupán gimnazistákból áll - ez minden évben a már említett tokaji fesztiválon mérhető le leginkább, képesek délutáni időpontban félig teletölteni a szaunával felérő koncertsátrat. Ezen kívül turnéztak a már félsztár-státuszban utazó 30Y-nal és idén tavasszal is komoly körúton vannak az ország kisebb-nagyobb klubjait érintve.

Meglepő módon ehhez képest nagyon kevesen voltak a tegnapi bulin, már-már szégyen e városra nézve hogy 50-60 embernél többet nem mozgat meg egy ilyen zenekar. Mindenesetre a kis közönség azért megmutatta az erejét, a koncert végére a lelkesebbje már egész közel ugrált a színpadhoz. Na de nézzük a zenét: a Jurijon pont annyira nehéz fogást találni, mint amennyire könnyű is egyszerre. Minimál, párakkordos dalok, vidám kettőnégyes ritmusok, kiabálható vagy énekelhető refrének, néhány magyar népzenéből átvett elem, valamint az utóbbi években megjelent, kicsit alterpop-pszichedéliába hajló témák, melyek főleg visszhangos gitárokból és hozzá tartozó lüktető grúvokból állnak. Ez utóbbi vonalnak iskolapéldája, a közönségkedvenccé vált Utazás is elhangzott tegnap, méghozzá nem is akárhogy: a Jurij lassan már nem tud nem izmosan játszani, egész egyszerűen ezek a minimalista naív popdalok igenis odacsapnak. FŐleg úgy, hogy tényleg nagyon komoly dobosteljesítményt kapunk az arcunkba. Még (legalább) egy jó dolog van a Jurijban. Éspedig az, hogy nincs belőle száz, sőt. Nem tudnék igazából egyetlen zenekart sem mondani, ami olyan nagyon erősen visszaköszönne, leszámítva egy-két Colorstar áthallást a már emlegetett pszichedelikus vonalon mozgó dalokban. A közönség pedig nem is ezeket szereti a legjobban, hanem az igazi régi szocrock dalokat, mint a Ladilom, az Oly jó, a szerelmet elsirató Kék a pólóm, vagy a leginkább ugrálós Matróz; meg persze a kritikus kedvencét is, amely a legszürreálisabb Jurij-szám talán, és amelynek refrénje és egyben teljes szövege is sokatmondó és egyszerre a legkevésbé sem vehető komolyan: "ha a díler átbasz, kurva nagy a baj".

Ezen a koncerten nem lehet - és nem is kell - fogást találni, és csak Uj Pétert tudnám idézni: normális popkultúrájú országban ez a kicsit néha még mindig "gyerekesnek" tűnő, de nagyon tudatosan összerántott zenekar minimum rádiós slágerlisták élén lenne. Annyit pedig még hozzátennék: normális popkultúrájú városban egy Jurij-koncerten alsóhangon 500 gimnazista leánynak kellene ugrálni és énekelni együtt a refréneket. A közönség más kategóriába tartozó részei pedig pont elférnének a Lovarda maradék helyein.