Eseménykritika | Korai Öröm @ Unplugged Klub, 2008.01.11. | dj harvey

Vegyes érzelmekkel vetettem bele magam a debreceni éjszakába egy kiadós úszás és bacilus-pusztító szaunázás után. A Korai Öröm egy nagyon valószínűtlen jelensége a magyar popzenének. 13 éve, tizenévesként, amikor hozzájutottam az első igazi lemezükhöz (Korai Öröm 1995), komoly hatással volt rám ez a fajta pszichedelikus, "utazós"-nak nevezett ösztön- és folyamatzene, a hozzá tartozó külsőségekkel: vetítéssel, tudatmódosított víziókat idéző lemezborítóval és a köré épített kultusszal együtt.

Azóta eltelt több, mint egy évtized, az ember érdeklődése folyamatosan változik, nekem pedig szent meggyőződésem volt, hogy a Korai Öröm nem változott szinte semmit. Ezzel a prekoncepcióval terhelten érkeztem a Lillába (az olvasók engedelmével az Unplugged-ot a továbbiakban is így fogom hívni), melynek programja némi múlt évi pangás után ismét színesedni látszik. Ennyi embert egyszerre nem tudom, hogy látott-e már a hely, mindenesetre a tömeg miatt előjött minden, ami kényelmetlenné és idegesítővé teheti az ember szórakozását: hosszas sorbanállás és várakozás a pultnál, állandó útbanlevés, meleg... mindezek ellenére a Lilla jól bírta a strapát, biztosan kevés klub van az országban ahol a klubvezetőnek szinte minden vendéghez van egy kedves szava.

A zenekar úgy háromnegyed tizenegy körül jelent meg a nem túl méretes színpadon, kész szerencse, hogy most "csak" nyolc zeneelőállító és egy vetítős ember (valamint egy hangosító) alkotta az utazó társulatot. A koncert első 10-15 percét amolyan háttérzeneként éltem meg, az ekkor játszott dalok is leginkább ennek a funkciónak feleltek meg. Később elkezdtem közelebb kerülni fizikai és mentális értelemben is a koncerthez, ekkortól lehetett észrevenni azokat a dolgokat, melyek révén összességében pozitív csalódás lett ez az este. Hozzátartozik a tényekhez, hogy a pszichedelikus elszállás, mint zenei sorvezető, jópár éve kevéssé fog meg, alapvetően a dalt, a popzene hagyományos dalformáját tartom a rock'n'roll sarokkövének. A tizenéves gondolatvilágomnak még tökéletesen megfelelt a Korai Öröm akkori, széthulló aztán mégis összeálló, sodró, olykor esetlenül törzsi zenéje. Ha a pszichedéliával nem is vesznek már le a lábamról, egy jó repetitív grúv simán tudja ezt pótolni. És a Korai Öröm tegnap bebizonyította, hogy jó repetitív grúvokat tud csinálni. A zenekar a kb 15 év alatt igencsak összeérett, és ami mindenképpen nagyon tetszett, az a színpadi hangok letisztulása és egyszerűsödése. Míg egy-egy régi koncertjük egy követhetetlen repülő hangmassza volt a rengeteg funkcótlan ütőhangszerezés és a túltetlítettség miatt, ez a csökkentett létszámú és láthatóan profibb felállás sokkal kézzelfoghatóbban szólalt meg (külön dícséret egyébként a hangosításért, amely a Lilla eddigi talán legjobb megszólalását eredményezte - ebben a kiváló keverősi teljesítmény mellett alighanem a tele koncertterem is szerepet játszott). Az okos grúvokban visszaköszöntek funk, hip-hop elemek, erős és direkt basszusszólamok és nagyon konkrét gitárriffek, a szintihangok sem mentek át idegesítően édeskésbe (mint a blogkollégáim által dícsért Zagar koncerten oly sokszor), Paizs "SickRatMan" Miklós dorombbal, didgeridooval, dorombénekkel és még ki tudja milyen fúvós hangszerekkel közreműködve bőven a jóizlés határain belül maradt és bármelyik kurrens világzenei produkcióval kompatibilis atmoszférát teremtett. Az már csak a ráadás, hogy Vécsi Tibor, minden magyar zenekar elsőszámú sámánrajongója, bizony igencsak öregszik, meglepően konszolidált megjelenéssel és a korábbinál jóval tudatosabb frontemberként vitte előre a produkciót - régen ez bizony sokszor inkább hátráltatás volt. A fentiek tükrében már azon sem lepődtem meg, hogy bizony a Korai Öröm működőképes bulizenekar, időnként punkos lendülettel viszik magukkal a közönséget, amely vidáman táncol és sikongat, nincs nyoma hálistennek az egykori becsukott szemmel vagy a vetítővászonra meredve átélt műextázisnak.

A végére azon vettem észre magam, hogy szívesen elhallgattam volna még egy ideig ezt a koncertet, és ez mindenképpen a zenekar javára írható. A Korai Örömnek van létjogosultsága 2008-ban is, nagy világzenei fesztiválokon is simán ott a helyük.