Lemezkritika | Sunny Leon: Eladhatatlan (szerzői kiadás, 2007) | Dr. Justice

Valószínűleg nem a karácsonyi lemezpiacra rukkoltak ki Rossiék az új lemezzel. Ha ugyanis a vásárlási lázra számítottak volna, biztosan nem ingyen letölthető formátumban „dobják piacra” az új lemezt. Ők mégis így döntöttek, ami rendkívül szimpatikus döntés volt részükről, lássuk be.

Még mielőtt a zenével foglalkoznék, néhány szót hadd szóljak erről a fentebb taglalt terjesztési megoldásról. Az mp3 egy rendkívül jó formátum kevésbé ismert zenekarok számára, hogy megismertessék a zenéjüket a nagyvilággal. Ha pénzt kérnének érte, akkor ugyebár eladhatatlan lenne. Mondjuk, így is az, legalábbis a címében. Azonban én nem a 128 kbit / sec tömörítést választottam volna a helyükben, kicsivel tovább tart a letöltés, de sokkal jobban szól egy 320-as, de még a 192 is jobb döntés lett volna. Persze, ha később korongon is meg akarják jelentetni, akkor nem szóltam, de akkor meg elég viccesen fog kinézni a lemezboltokban ezzel a címmel. A másik észrevételem, hogy ha van (vagy lesz) a lemeznek borítója, akkor miért nem azzal együtt lehet letölteni az egész kiadványt? Egy pár hetet még lehet, hogy érdemes lett volna várni a beharangozással. Na, de mindegy, már it van.

A lemez címe nagyon jó. Kiválóan reagál a popbiznisz sanyarú helyzetére, van benne egy nagy adag önirónia, ami mindig szimpatikus, és a szójáték is telitalálat, ha figyelembe vesszük, hogy nem is akarják a fiúk eladni a lemezt, legalábbis az ingyenes elérhetőség erre enged következtetni. Mindig kedveltem azokat a zenekarokat, akik magukat nem veszik halálosan komolyan, viszont azt, amit csinálnak, igen.

A zenekar egyébként rendkívül szűkszavú honlapjáról megtudhatjuk, hogy hány bandában játszottak korábban (debreceni supergroup, mondjuk ki bátran!), a lemezt meghallgatva pedig arról is megbizonyosodhatunk, milyen csapatokat szerettek fiatal(abb) korukban a srácok. Nem fogom felsorolni ezeket, elég nemtelen dolognak tartom ilyesmivel cikizni egy zenekart, teljesen természetes, hogy mindenben fel lehet ismerni hatásokat.

Nézzük végre a lemezt: A nyitószám, a Dzsungel talán egy kicsit hosszúra sikerült, a közel 7 perc helyett talán 4-ben is össze lehetne foglalni a „nóta” lényegét. De a dal első fele mindenképpen lendületes felütés, ami felébreszti a hallgató kiváncsiságát. Kár, hogy ez a kezdeti lendület kissé megtörik, a lemez középső harmadában hallható számokat sajnos a meghallgatásuk után nem nagyon tudtam külön-külön felidézni magamban. Egyértelműen az inkább rövidebb, lendületesebb számokban érzik otthon magukat a fiúk, erről főleg a lemez második felében győzödhetünk meg (Száguldás, Sodrás). A szövegek nem mindig rímelnek. Ez vagy egy tudatos szerzői koncepció, vagy a rímfaragásbeli képességek hiányát elrejteni hívatott díszlet, ha az utóbbi, akkor jól sikerült. A szöveg / zene mérleg pedig sokszor a szöveg felé billen, pedig jobb lenne néha a zenét hallgatni inkább. Ezt biztosan ők is érezték, ezért zárják az albumot egy instrumentális számmal (A Dzsudi).

Ami vitathatatlanul jó ebben a lemezben: Egyszerűen, természetesen, jól szól, a hangzás is a koncepció szerves részeként jelenik meg. Ha ez tudatos, akkor piros pont, ha véletlen, akkor meg ne szóljanak róla senkinek. Aki személyesen is ismeri a zenekar tagjait, az tudja, hogy sok mindenen mentek már át együtt. Ezt lehet érezni abban is, ahogy együtt zenélnek. Egymás minden rezdülését ismerik, érzik, és ennek köszönhetően egy érett, pontos, hiteles és erősen megszólaló produkció látott napvilágot, amiből egyik hangszer és az ének sem lóg ki, pedig, a zenekar honlapja szerint, gondjaik voltak az énekesi poszt betöltésével. A ritmusszekció külön említést érdemel: végighúzódik a lemez egészén egy folyamatos feszült vibrálás, amit egyértelműen Hargita Gabi és Huszti Laci játékának köszönhetünk.

Összességében egy korrekt munkát hallhatunk, amiben sok és alapos munka fekszik, viszont amiből néhány dolog a borítón kívül is hiányzik. Lássuk be, 10 évvel ezelőtt sokkal izgalmasabb lett volna egy debreceni grunge-funk-rock zenekar. Ma már tényleg eladhatatlan. Az a saját hangzás, amit a SL keres, még mindig nem bukkant fel a látóhatáron, de jó úton haladnak a keresésben. Érdemes lesz kutakodni, előbb-utóbb meg kell annak lennie.

Értékelés: 6/10

A Sunny Leon tagjai:

Ujj Roland - gitár, ének, Rossi – gitár, Huszti László– bass, vokál, Hargita Gábor – dob

Diszkográfia:

Sunny Leon - Eladhatatlan (2007, szerzői kiadás)
Sunny Leon - Sunny Leon (2006, szerzői kiadás)