Pajor Tamás a magyar popzene történetében egy fontos figura. Neki köszönhetjük az első magyar nyelvű rapet, fiatalkori zenekarával, a Neurotic-kal pedig (bárhogyan is tiltakozzon ellene) valami megkerülhetetlent hozott létre. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy az Ámen nevű aktuális zenekarával Debrecenbe látogat, úgy éreztem, ott a helyem. Bár ne éreztem volna így.

Persze én is tudom, unásig ismert közhely, hogy Pajor időközben megtért, és a Hit Gyülekezetének marketingese, vagy mije lett. Nem ismertem a teljes Ámen életművet, néhány régi és újabb számát azonban ismerem, és többet közülük egészen hallgathatónak tartok, intelligens, humoros szövegekkel, mindenféle közvetlen egyházi propagandától mentesen. Nem voltak illúzióim atekintetben, hogy a koncertnek lesz némi vallásos tartalma. Amikor az énekes egyetlen szavára a közönség egy emberként pattant talpra, vagy ült le, gyanakodni kezdtem. A tipikus vidámvasárnap-pózok (ég felé fordított tenyér, 90 fokban széttárt karok, és ugyanilyen szögben behajított könyök) láttán pedig egyértelműen tudtam, nem koncerten vagyok. Nevezzük is inkább a továbbiakban rendezvénynek.
A zenéből a rendezvény első felében visszaköszönt a Neurotic-hangzás: funky, hiphop, némi diszkó keveredett, ami aztán valami érthetetlen, és a pajori életművet ismerve megmagyarázhatatlan okból átcsapott a legsötétebb republicos mélységekbe, és sokkal inkább emlékeztetett az Eddára, mint a Grandmaster Flash-re. Még egyszer aláhúzom: ezen a "bulin" nem a zenéé volt a főszerep. Az csak illusztrált, színezett, vagy inkább csak maszatolt. A produkció egészét tekintve elhanyagolható jelentőségűnek is nevezhetnénk.
A rendezvény gerincét és fő üzenetét adó verbális információ igazságát nem firtatom, ez egy zenei lap, nem teológiai vagy politikai. Sokkal inkább érdekes volt az üzenet tálalása: Pajor híresen frappáns dalszövegei egy óra elmúltával - ahogy a zene átváltott hard rockba - unalmasak és fárasztók lettek. A rendezvény elején még vicces rímpárjai erőltetettekké váltak, szinte kényszeresen zárt minden sort olyan rímmel, amiben legalább az egyik sor egy idegen szó magyar fonetikus kiejtése (pl zsanéros - Janeiro-s). A számok között, néhol alatt, elhangzó monológok, szónoklatok pedig jól begyakorolt szófordulatokból álló kipróbált kommunikációs sémák voltak. Nem véletlenül neveztem a cikk elején marketingesnek: PT ugyanazokkal az eszközökkel hirdette egyházát és annak hitelveit, mint amelyeket beszédében rendszeresen ostorozott. A megtérés mint egy tudatos (fogyasztói?) döntés jelent meg a színpadon, fogalmazódott meg PT szájából. Mintha az lenne. Jézus Haver. Ezt az ellentmondást pedig a rendezvény során végig nem sikerült feloldania, rátévedve ezzel a hiteltelenség (jaj, de rossz volt ezt a szót pont vele kapcsolatban leíírni) sikamlós jegére. A végén még a heti TV műsoruk kezdési időpontját is bemondta.
Nem láttam Pajort fiatal korában a színpadon. Xantus János Rock-térítőjéből az derült ki eddig számomra, hogy otthonosan mozog ott, szuggesztív előadó, akivel szemben senkinek sincsenek közömbös reakciói. Sajnos a Mikulás napi rendezvényen ezzel a tévhittel is szakítanom kellett. Fáradt volt, rutinszerű, botlábú és nem látszott benne lobogni semmiféle tűz, pedig végig erről beszélt. Biztosan sok C kategóriás amcsi TV filmet láttatok már közepes kvalitásokkal rendelkező vándorprédikátorokról. Tamás is megnézhetne legalább egy ilyet, talán magára ismerne.